A Dorogi hulladékégető (SARPI Dorog Kft.) egy főként gyógyszeripari- és vegyipari hulladékok megsemmisítésére, komplex ártalmatlanítására szakosodott létesítmény, amely hazánk legnagyobb veszélyeshulladék-égetője. Az üzemlátogatás során a résztvevők egy rövid előadás keretében hallhatnak a cég történetéről, főbb tevékenységi köreiről, majd az üzem bejárása során részletesen megismerhetik a használt technológiákat, továbbá a vállalat környezetvédelemmel, munkabiztonsággal kapcsolatos tevékenységét is.
Az üzemlátogatás díjmentes. Túljelentkezés esetén előnyt élveznek a Szakkollégium tagjai, a Szakkollégium tantárgyait felvevő hallgatók, illetve az ETE, MEE, MET szervezetek valamelyikének tagjai. A határidőt követően jelentkezést nem áll módunkban elfogadni. Azon jelentkezők, akik nem jelennek meg a megjelölt indulási időpontban, kizárhatók a szemeszter további létszámhatáros programjaiból. A jelentkezők a jelentkezés visszaigazolását és a program részleteit a megadott e-mail címükre kapják meg legkésőbb 2016. március 31-ig.