A Bősi Vízerőmű a tervezett Bős-Nagymaros vízerőmű részeként épült meg 1992-ben, azóta Szlovákia villamosenergia-termelésének mintegy 8%-át teszi ki. Az erőmű szerves része a Dunakilitinél lévő duzzasztómű, mely a nagymarosi vízerőműhöz hasonlóan nem készült el teljesen, és sosem helyezték üzembe. Az üzemlátogatás során mindkét helyre betekintést nyerhetünk, így megismerve az egykor tervezett, de nem teljes egészében megvalósított rendszert.
Az üzemlátogatás díjmentes. Túljelentkezés esetén előnyt élveznek a Szakkollégium tagjai, a Szakkollégium tantárgyait felvevő hallgatók, illetve az ETE, MEE, MET szervezetek valamelyikének tagjai. A határidőt követően jelentkezést nem áll módunkban elfogadni. Azon jelentkezők, akik nem jelennek meg a megjelölt indulási időpontban, kizárhatók a szemeszter további létszámhatáros programjaiból. A jelentkezők a jelentkezés visszaigazolását és a program részleteit a megadott e-mail címükre kapják meg legkésőbb 2016. november 2-ig.